NAGY LÁSZLÓ ATTILA

"Nem veszem természetesnek, hogy van, Isten ajándékának tekintem."

Szabolcs - Szatmár megyében születtem, átlagos gyerek voltam, nem ríttam ki semmiben. Négyéves lehettem, amikor elhatároztam, hogy dobos leszek, így aztán rögtön neki is láttam utam egyengetésének. Eleinte két dobverővel ütögettem a bútorokat, majd később a szüleim vettek egy dobfelszerelést és zeneiskolába írattak. A gimnáziumi zenélésekből arra emlékszem, amikor Cipővel és egy másik sráccal megalakítottuk a Cipőfűző nevű zenekart. Rengeteget próbáltunk, de nem célirányosan, nem azért, hogy egyszer majd fellépjünk és sztárok legyünk, hanem mert jólesett együtt zenélni. Tetszett, ahogy Cipő énekelt és zongorázott. Közben felkerültem Pestre, elvégeztem a Zeneművészeti Főiskola jazz-tanszakát, majd különböző zenekarokban játszottam. Csak ezután jött a Republic, bár én nem voltam ott a zenekar alakulásánál, két hónappal később érkeztem.

- Időközben más zenei vizekre eveztél, visszatérésedkor mennyire volt ismerős a Republic zenéje?
- Abszolút, hiszen évekig együtt játszottam Cipővel, így ismertem a zenei ízlését és szövegvilágát. Nincs olyan dal vagy szó, amivel ne tudnék azonosulni.
- Szerinted minek köszönhető, hogy még tíz év után is együtt vagytok?
- Tudnék észérveket mondani, de az igazi ok ott fent van. (az égre mutat)
- Hívő vagy?
- Nem vagyok templomba járó, de nem tagadom Isten létét. Nagyfokú butaság lenne azt mondani, hogy nincs Isten.
- Volt már olyan pont az életedben a Republic-os évek alatt, hogy azt mondtad; kész, vége, nem csinálom tovább?
- Így konkrétan nem, inkább a zenekarban voltak problémák, de ez valahogy így van rendjén. Tudat alatt mindig ott motoszkál az emberben, de jobb nem gondolni rá. Nem veszem természetesnek, hogy van, Isten ajándékának tekintem.
- Mennyire tudsz elvonatkoztatni a magánéleti problémáktól, ha fent vagy a színpadon?
- Hogy őszinte legyek, nem mindig. De ez soha nem mutatkozik meg a munkámban és rajtam sem látszik. Jól titkolom. Másrészt pedig azt gondolom, hogy aki megveszi a koncertünkre a jegyet, az megérdemli, hogy maximális teljesítményt nyújtsunk.
- Többnapos koncertútra is elmentek, hogy bírod az iramot?
- Azt kell hogy mondjam, elég jól. A zenekar nagy része ott szokott aludni, én viszont legtöbbször saját autóval megyek, hogy koncert után hazajöhessek.
- Nem fárasztó buli után vezetni?
- Fárasztó, de az sem pihentetőbb, ha ott maradok, mert idegen helyen nem tudok jól aludni.
- Ahhoz, hogy bírjátok az egymást követő koncerteket, némi erőnlétre is szükség van. Sportolsz valamit?
- Nyolc éve karatézom, előtte pedig öt évig szertornáztam. De a karate nem sport, harcművészet.
- Mi a kettő között a különbség?
- A sportnak verseny jellege van, arról szól, hogy másokat győzzek le, míg a karate arra tanít, hogy magamat. Azonkívül, hogy a testemet eddzem, könnyebben hozok helyes döntéseket nehéz helyzetekben. A karate önfegyelemre és akaraterőre is nevel, de az elsődleges célja az, hogy az ember megvédje önmagát.
- Van lelki tanítómestered?
- Van. Aki az edzést tartja, nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is eddzi.
- Akaraterős vagy?
- Úgy érzem, igen.
- Mennyire visel meg, ha valami nem úgy sikerül, ahogy eltervezted?
- Esete válogatja, van amin könnyen túlteszem magam, és van ami jobban megvisel. Bár ez utóbbit sohasem mutatom. Egy kívülálló azt hihetné, hogy semmi bajom, miközben belülről sírok. Nem szándékosan leplezem a bánatom, egyszerűen ilyen vagyok. A problémáimat is jobb szeretem egyedül megoldani, pedig sokan úgy tartják, hogy nem jó ha az ember emészti magát. Ennek ellenére én mégis ezt teszem.
- Megvívod a saját kis csatáid? Erős jellemre vall. Van olyan tulajdonságod, amiről szeretnél leszokni?
- Igen, például az ingerlékenységről, mert hamar felkapom a vizet. Meg aztán van bennem némi agresszivitás is, ami nem mindig jó.
- Ez utóbbi miben nyilvánul meg, üvöltözöl?
- Nem vagyok kiabálós, inkább magamban fortyogok.
- Mi az, ami nyugtatólag hat rád?
- A természet, a családom, a bensőséges pillanatok és olykor a klasszikus zene. Bár igazából ritkán tudok úgy zenét hallgatni, hogy ne vonatkoztassak el. Általában szakmai fülel hallgatom. Bach-nál viszont nem bontom fel a zenét.
- Zenefüggő vagy?
- Nem, szeretem a csendet.
- Mit szeretsz a természetben?
- A hegyeket.
- Ez érdekes, mert a hegyek erőt sugároznak, ami megfelel a lelki alkatodnak. Talán nem véletlenül vonzódsz a robosztus méretű "kövekhez"?
- Nem tudom, ezen még nem gondolkodtam. Azt tudom, hogy nagyon szeretem az erdőt és a hegyeket. Valahányszor elmegyek mellettük, lenyűgöznek. Már alig várom, hogy a legkisebb fiam, Gergő nagyobb legyen és kivihessem hajnalban a Mátrába őzeket, szarvasokat, madarakat nézni.
- Kertes házban laktok?
- Igen.
- Hegyoldalban?
- Nem, de látszanak a hegyek.
- Van olyan hely, ahova kiváltképp szívesen mész zenélni?
- Inkább olyan, ahova nem.
- Miért?
- Mert rossz volt a hangulat.
- Melyik volt a legemlékezetesebb Republic-éved?
- Nem tudok egyet kiemelni, igazságtalanság lenne a többi évvel szemben. Mindegyik emlékezetes volt valami miatt.
- Ezek szerint kedvenc dalod sincs?
- Talán nincs. Mikor melyiket szeretem. Van amelyikben több lehetőség van a dobolásra, és van amelyik épp a hangulatomtól válik kedvenccé. Például a Születni kell című daltól eleinte nagyon féltem. Valahogy nem akart megszólalni. Amikor a koncerteken játszottuk, mindenkinek más elképzelése volt róla. Aztán egyszercsak ráéreztünk az ízére, és attól kezdve együtt zakatolt a zenekar. Azóta örömöt szerez, ha játsszuk.
- Mennyire visel meg, hogy elmúlik valami, ami fontos volt?
- Nem szeretek a múlttal foglalkozni, inkább a jövőbe nézek. "A szép emlékek még mindig szépek, a rosszak még fájnak…"