BOROS CSABA

"Szeretem az életet…"

- 1962. November 17-én születtem Csornán, Győrtől 30 km-re. A vásártéren laktunk, ma már lakótelep van a helyén. Emlékszem, az ablakunk arra az útra nézett, ahol hosszú sorban álltak a tankok. Valószínűleg '68-ban. Mivel akkor még kicsi voltam, nem értettem, hogy mi történik, így nem féltem, inkább még csodáltam is a lánctalpasokat a méretük miatt. Aztán '69-ben átköltöztünk Győrbe. Hihetetlen nagy változás volt az életemben, a kicsinyke faluhoz képest óriásiak voltak a méretek. Egy lakótelepi házban laktunk. Szerettem ott élni, mert meghittséget árasztott. A lépcsőházakat nem zárták, a kerékpárok lezáratlanul álltak a ház falának támasztva, és senkinek nem jutott eszébe, hogy elvigye őket. A gyerekek még este is kint játszhattak az utcán.

- Itt szereztél igazán barátokat?
- Hogyne, gyakorlatilag abban az időben - véletlenül-e vagy tudatosan, lehet, hogy az akkori politikai rendszer hatására - szinte egykorú emberek laktak ezen a lakótelepen. Az iskolának - ahova jártam - egy részét ezek a gyerekek tették ki.
- Ezek szerint az iskoláidat is Győrben végezted. Mi a polgári szakmád?
- Rádió- és televízió-műszerész.
- Vetted már azóta hasznát, például otthon?
- Nem.
- Nem is érdekelt soha?
- Egy kicsit. Tulajdonképpen szülői hatásra, és az akkori barátaim miatt végeztem el ezt az iskolát. Jó bulinak tartottuk az egészet.
- A zenei pályafutásod is innen indult?
- Persze, általános iskolás voltam, mikor az első gitáromat kaptam, bár én eredetileg billentyűs lettem volna. '76 körül, amikor a Deep Purple feloszlott egy időre és mindenki sírt, a barátaimmal elhatároztuk, hogy megalakítjuk a Purple-t. Mindenki egy-egy embert alakított közülük, és olyan hangszert kellett vetetnie a szüleivel, amin az illető játszott. Enyém az elektromos orgona lett volna, de mivel azt nem kaptunk, így a gitárt választottam. Nem bántam meg.
- A Deep Purple rockot játszott, ez a zene állt hozzád a legközelebb?
- Sok más mellett ez is. Olyan zenén nőttem fel, amilyent a szüleim hallgattak, úgyhogy a Piramis, az Omega, a Generál, az ABBA, a Rolling Stones, a Pink Floyd, a Deep Purple, az AC/DC, a Slade és hasonlók zenéi szolgáltak "táplálékul". A Beatles kimaradt az életemből.
- Mi volt az első komolyabb zenei megmozdulásod?
- Mi már az iskolás évek alatt komolyan zenéltünk, de ténylegesen a Citrom nevű formáció. Még egy kislemezünk is megjelent. Utána jött a Kanguru, melynek kapcsán megismertem Cipőt. Ő írta a szövegeinket, és olykor egy-egy koncertünkön vendégszerepelt. De tudod, ahogy ő előadta magát, az valami hihetetlen megdöbbenést váltott ki a hallgatókból. Ha új szöveget írt, lejött a zenekari próbára és megmutatta az énekesnek, hogyan kellene előadni. Akkor még látni lehetett rajta egyfajta visszafogott gátlásosságot, amely a színpadi megnyilvánulásaiban is megmutatkozott.
- Hogy kerültél a Republic-ba?
- A zenekar tényleges megalakulása előtt basszusgitárost kerestek. Mivel Cipő ismert, megkeresett és elhívott, de akkor még egy másik formációban játszottam, így nem tudtam menni. Csak később, amikortól a Republic hivatalosan létezik.
- Mennyire vagy egy hullámhosszon Cipővel?
- Ha annyira idegen lenne tőlem az, amit képvisel, nyilván már nem lennék a zenekarban. Cipő repül, ezért kell az együttesbe egy-két földi gondolkodású ember, hogy ne "szálljunk el". Bár annyira nem vagyok földhözragadt, inkább reális. Persze ő is sok mindenben gyakorlatias, csak a repülésből lassabban ér földet.
- Mi az, amitől te szárnyakat kapsz, ami örömöt szerez?
- Mondhatnék nagy általánosságokat, de én egy-egy apró dolognak is nagyon tudok örülni. Egy mosolynak, egy kedves gesztusnak, egy jó CD-nek, vagy egy napszemüvegnek. Sok mindennel lehet örömöt szerezni, ugyanakkor elég egy szó is ahhoz, hogy megbántsanak vagy felidegesítsenek.
- Mivel lehet felidegesíteni?
- Akár hülyeségekkel is, ha éppen olyan hangulatom van. De a szabálytalanul közlekedő autósoktól biztos, hogy kiborulok. Nagyon mérges tudok lenni és nehezen is higgadok le. Egy ilyen nap után van, hogy otthon beülök a kádba, és fél órán keresztül kötelezőszerűen arra koncentrálok, hogy lenyugodjak.
- Ezek szerint az önuralom nem tartozik az erényeid közé?
- Nem, de ez nem azt jelenti, hogy soha nem tudok úrrá lenni az indulataimon. Sőt, viszonylag rövid időn belül lenyugszom, és hamar megbánom a dühkitöréseimet is. Az már más kérdés, hogy mindig nekem van igazam, csak nem szeretek háborúskodni. Például azt sem tudnám elviselni, hogy valakivel akit szeretek, napokig ne álljak szóba, csak azért, mert valamin összekaptunk. Inkább beszéljük meg, hogy hol hibázott.
- Te ismered a hibáidat?
- Igen, de ezeket nem nevezném hibáknak. Semmilyen tulajdonságom nincs, amiről szeretnék leszokni, jól érzem magam a bőrömben. Szeretem az életet, van egy jó zenekarom, kiegyensúlyozott családi életet élek. Kell ennél több?
- Nem tudom. Egy kis napsütés, tengerpart?
- Imádom. Bár gyűlölök napozni és a tengerben való úszkálás sem köt le. Számomra ez egy baromság. A fejed kint van a vízből, és próbálsz a víz tetején evickélve úrrá leni a sós hullámokon, hogy nehogy az orrodba csapjanak. Viszont ha a fejed a víz szintje alá kerül, abban a pillanatban megváltozik az egész világ. Látod, hogy mi történik alattad. Ehhez nem kell más, csak egy búvárszemüveg, egy pipa, egy jó talp és esetleg egy ruha, ha nagyon hideg lenne a víz. Erre a Tamás vezetett rá, először ő adta kölcsön a pipát és a szemüveget. Szóval onnantól kezdve, hogy a víz alatt vagy, nem egy céltalan úszkálás, vagy testhűtés az egész, hanem felfedezés. Egy ismeretlen világ felfedezése.
- Félelem nélkül merülsz alá?
- Annyira bele lehet feledkezni a búvárkodásba, hogy a félelem eltörpül. Olyan, mint egy játék.
- Fontos szó az életedben a játék?
- Igen, imádok játszani, a sportok közül is azokat szeretem, amelyekben emberek játszanak egymással. Valószínűleg a zenélés is ilyen.
- Mit tudsz elképzelni, mi lehetne az oka a Republic feloszlásának?
- Ha valaki kiválna a zenekarból…
- Nemegyszer láttam már a fiaidat a koncerteken kis gitárral a nyakukban. Szeretnéd ha a nyomdokaidba lépnének?
- Szeretném, de nem erőltetem. Büszke lennék rájuk, ha zenészek lennének, de az sem lenne sorscsapás, ha nem.
- Szerinted mitől életképes még mindig a Republic?
- Nem tudom. Ha tudnám ennek a titkát, akkor már nem is lenne az. Ha fel lehetne venni bizonyos viselkedési formákat, és attól egy zenekar hosszú életű lenne, akkor valószínűleg mindenki ezt tenné. Talán az lehet a titok nyitja, hogy sikerült azokat a gyarló emberi gátakat átlépnünk, amik minden ember életében felmerülnek. Sikerült kialakítani a toleranciát, amit egy házasságban is elég nehéz. Mi áthidaltuk.